Fűszer-sorozatunk következő állomása a méltán kedvelt fahéj. Viki bácsi röviden bemutatja a cucc múltját és jelenét, Salamon királytól az ébredő Bangladesig. Vállalkozó kedvű olvasóinkat lehűtendő gyorsan elmondom, hogy a kumarinról NEM lesz külön poszt!


Nincs egyetlen fűszer sem, melynek története annyira hasonlítana az Ezeregy Éjszaka meséihez, mint a fahéj… mondjuk úgy: regéje.

A fűszer már Krisztus előtt 2000-ben ismert volt az ókori Egyiptomban; a Bibliában is található rá utalás. Több európai nyelv a fűszer héber nevét (kinamon) vette át: görögül kinamonom, angolul cinnamon.

Az Énekek Énekében Salamon király mintha (nagyon is földi) szeretőjét dícsérné:

"Színmézt csepegnek a te ajkaid, én jegyesem, méz és tej van a nyelved alatt, és a te ruháidnak illatja, mint Libanusnak illatja. Olyan, mint a berekesztett kert az én húgom, jegyesem! Mint befoglaltatott forrás, bepecsételt kútfő! A te csemetéid gránátalmás kert, édes gyümölcsökkel egyben, ciprusok, nárdusokkal egyben. Nárdus és sáfrány, jóillatú nád és fahéj, mindenféle tömjéntermő ágakkal, és aloés, minden drága fűszerszámokkal".

Megtudjuk tehát, mi van a leányzó nyelve alatt és egyből arról is információt szerzünk, hogy a fahéj drága fűszerszám volt, de ez nem gátolta meg  például Néró császárt abban, hogy Róma egy évi fahéj-importját égesse el Poppea Sabina  temetésén.

Rómába Alexandriából érkezett a fahéj, de senki sem tudta, honnan származik. Herodótosz szerint a fahéj szülőhazája Arábia, az óriási Kinamon-madarak (biztosan a griffek unokatestvérei)  hozzák ismeretlen helyről és elérhetetlen sziklabérceken belőle rakják fészkeiket. A ravasz arabok tulkokat ölnek a fészkek közelében; hatalmas darabokra szabdalják a leölt állatok húsát, majd a húsevő óriásmadarak a nehéz koncokat a fészkükbe viszik, amitől az leszakad a sziklaszirtről, minek következtében a kalmárok összeszedhetik a fahéjat.

Arisztotelésznek is van egy (Ezeregy Éjszakába illő) meséje a Historia Animalium-ban a Cinomolgus óriásmadarakról, amelyek magas fákon fahéjból rakják a fészküket, s amelyeket a bennszülöttek ólommal nehezített nyilakkal lőnek le a fa tetejéről.

Az idősebbik Plinius már sejtette az igazságot, mert a fentebbieket olyan meséknek tartja, amelyekkel a kalmárok csak a fahéj árát akarják felverni.

A Cinnamologi madarak még Rabelais Gargantua és Pantagrueljében is megjelennek.

A keresztesekkel Egyiptomban is megforduló sieur Janville  1248-ban arról számol be, hogy a fahéjat a "világ végén", a Nílus forrásainál halásszák hálókkal a vízből.

Végre 1270-ben az arab Zakariya al Quazwini írja le először, hogy a fahéj Srí Lankából (Ceylon) származik. Ezt 1292-ben John of Montercorvino is megerősíti, tehát végül (úgy 3300 év után) kiderült az igazság.

Indonéz hajósok szállították a Kaju Manis-t (az édes fát) Afrika keleti partjaihoz, majd onnan arab kereskedők vitték tovább Alexandriába és még tovább, egészen Rómáig.

A középkorban a fűszert velencei kereskedők szállították Alexandriából Európába és jó ideig meg is tartották maguknak a monopóliumot.

A mameluk és a török birodalom létrejötte után a szárazföldi utak lezárultak. Ez bírta rá a portugálokat, hogy megkeressék Ceylont a tengeren. 1518-ban egy erődöt is építettek ott, s ezzel elérték, hogy több, mint száz évig csak ők szállították a fahéjat Európába. Aztán jöttek a hollandusok és kiszorították őket az üzletből.

Az egyik holland kapitány feljegyzéseiből tudjuk, hogy ha a szél a sziget felől fúj, már messziről (körülbelül 45 kilométerről) érezni lehetett a fahéj illatát!

A hollandok után az angolok következnek: a Kelet-Indiai Társaság élén 1767-ben Lord Brown megkezdi a fák telepítését (addig csak a vadon termő fákat használtak) és bevezetik a visszanyeséses termesztést.

A fák vadon 10-15 méter magasra nőnek, de a telepített fákat két év után a tövük közelében visszanyesik. A rákövetkező évben a tőből egy csomó ág hajt ki, amelyek belső – fél milliméteres - kérgét hasznosítják. A méteres darabok összegöngyölődnek és így száradnak meg; a külső kérget nem lehet használni.

Jelenleg Srí Lanka, Kerala, Szumátra, Banglades, Jáva, Brazília, Vietnám, Egyiptom, stb. termesztenek fahéjat.
Van egy rokon növénye, a cassia (vagy saigoni, esetleg kínai fahéj). Nos, ez sötétebb színű és durvább ízű, mint a valódi fahéj, de a nem szakértők nem tudják megkülönböztetni a valóditól. A cassia kis mennyiségben kumarint is tartalmaz, ezért nem javasolt sokat fogyasztani belőle.

Itt a fenti képen balról az igazi fahéj, jobbról a cassia látható.

Ahogyan azt tudjuk, a fahéjat süteményekhez, tésztákhoz, bizonyos italokhoz használják, de a kozmetikai iparban is felbukkan. A szilvásgombócot például el sem tudjuk képzelni úgy, hogy nincs meghintve fahéjas cukorral. Mexikóban a csokoládéba teszik, a Közép-Keleten a csirke és a birka húsát ízesítik vele.

Mint gyógyszer, antioxidáns és csíraölő hatása van, de a cukorbetegség egyes változatainak kezelésére is alkalmas.