Aki megadja a biztos választ arra, hogy a címbeli szavakat mennyire kell egybe - külön írni, kap kóstolót belőle!!
Tippjeim nekem is vannak, de olyan megoldást várok, amelyet az Akadémia is elfogad!
Addig is maradjunk annyiban, hogy hímnemű pulyka heréjéből készített pörköltről van szó.
Akit ez elborzaszt, attól csak azt kérdezném meg, hogy szokott-e pacalt enni? És ugye tudja, hogy az mi.....? No és mi a helyzet a májjal vagy a zúzával? A házikolbásszal valódi bélbe töltve...?
Ennyi bevezető gondolom elég, innen már csak az olvassa-nézi tovább, aki ezektől nem borult ki:)
Márpedig a nézést nem véletlenül mondom, mert aki nem látott volna még ilyet, annak megmutatom.
Kedves párom a napokban evett vendéglőben ilyesmit, és teljesen elragadtatottan mesélt róla.
Elképzelni nem tudtam, honnan lehet alapanyagot szerezni hozzá.
Ma véletlenül a Tesco-ban jártunk (ezt az egy itemet leszámítva nem is érdemes bemenni egyébként) és legnagyobb meglepetésemre a pulykaszárnyak és csirkecombok mellett ott volt, tálcás, csomagolt kiszerelésben a pulykahere is.
Miután Té is meglátta, naná hogy vettünk, rögtön egy kilónyit (2 tálcás adag).
Kicsit megpucoltam és
kettőbe - négybe vagdostam őket:
Innen semmi nagy újdonság vagy specialitás: mindenki csinálhatja ahogy a pörköltet szokta.
Én hagymát és egy bogyiszlói paprikát vágtam fel és pirítottam meg egy kicsit kevés olajban, majd a teflonyos edénybe beledobtam a húsdarabokat. Nyers állapotban és főve is kicsit zselés, velős az állaga, tehát ne valami szálkás dologra gondoljunk. Még a májnál is kevésbé rostos.
A pirospaprikát csak ezután tettem rá, előbb összekevertem a sült hagyma+bogyiszlóival és megsóztam egy kicsit az egészet.
Habár emlékeztem, meg feltételezhető is volt hogy sok levet fog ereszteni (mint a fudulia = sertés here), eleinte ennek nem volt jele, ezért elkövettem azt az apró hibát, hogy kb. 1 deci vizet töltöttem rá.
Nem kell, de ha mégis félnétek hogy odakap, akkor elég éppen csak egy pici.
Miközben kevergeti az ember elkezd kicsit szétmenni, de ez nem árt neki.
Itt van már pirospaprikával és nagyrészt a saját levében.
Ezt érdemes elfőzni róla valamennyire, de le is lehet önteni, például főtt tésztára...
Nálunk tegnapelőtt Té főzőtt magának laskát (= hosszúmetélt alakú tészta), a maradékot pedig berakta a hűtőbe, lefedetlenül. Ott persze jól megszáradt.
Most kaptam az alkalmon és a megmeredt, összeragadt tésztára ráöntöttem a pörkölt lé nagyját forrón, amit a tészta beszívott és már egyáltalán nem volt sem száraz, sem összeragadt - lásd a baloldali kisebbik teflon láboska:
A tészta ezzel a szósszal és kis szárított, porított (saját kertemből) oregánó levéllel külön is kiváló volt, de persze a pörkölthöz is istenien passzolt.
Próbáljátok ki, nagyon finom!
Pulykakakashere-pörkölt
2007.09.09. 10:09 Csuri / Bariildi
50 komment
Címkék: főétel here pulyka pörkölt
A bejegyzés trackback címe:
http://kaja.blog.hu/api/trackback/id/tr56160669
Kommentek:
madison 2007.09.09. 12:26:24
Próbáld meg legközelebb úgy, hogy nem vagdosod össze, hanem egybe hagyod, így nem fő szét. Nekem ez a verzió jobban bejön.
JohnnyFirpo · http://lattam.blog.hu 2007.09.09. 15:38:37
Szia!
Három tagból álló összetett szavak (pulykakakashere) egybe íródnak 7 szótagig. Hogy az említett szó épp egybeírandó, vagy külön, ahhoz nálam okosabb kell, tehát vagy pulykakakashere, vagy pulykakakas here.
Mindenesetre a kötőjel biztosan rossz.

Csuri / Bariildi 2007.09.09. 15:57:05
Johnny, köszönöm.
Kötőjelet eltávolítom.
Kötőjelet eltávolítom.
Dani Csaba 2007.09.09. 19:17:47
Gratulálok! Az igazi ínyencek hamarabb reagálnak, mint a gyorsreagálású hadtest. Az érzéki benyomásokat hamar át kell ültetni a gyakorlatba, nehogy elhalványuljanak. Látványra is csábító. Eszembe jut, hogy valamelyik román klasszkiusban a pópa böjt idején babfőzeléknek álcázta a (nem pulyka)herepörköltet. Jó, mi?
csurtus · http://csurtus.blog.hu 2007.09.10. 07:34:25
Az utókornak tartozom annyival, hogy itt és most elismerjem: Csaba mutatta meg azt a helyet a Reitter Ferenc utcában, ahol a pulykakakasheréből készült pörköltet megkóstoltam és hazavittem az elsődleges élményt. Az étterem neve most nem ugrik be, de ha beugrana, mindenkinek ajánlanám, aki arra jár.
csurtus · http://csurtus.blog.hu 2007.09.10. 22:05:26
Kakas étterem. Bp., XIII., Reitter Ferenc utca 69.
Sirály.
Sirály.
amorph 2007.09.13. 03:10:24
sziasztok, én úgy emlékszem, hogy hat szótagig még egybe írjuk, s azon fölül kell a vonalka.. talán... de akárhogyan írjuk, kívánom..
Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.09.13. 15:25:40
Bár valamelyest offtopic, de azért csak megkérdem:)
Szoktál zakuszkát főzni?:)
Szoktál zakuszkát főzni?:)
Csuri / Bariildi 2007.09.13. 17:38:39
peat,
mán hogy lehetne offtopik a zakuszka a kajablogon? he??
készülök megírni, de ehhez az anyukámat (név szerint Sanya) is bele kell rángassam, mert az ő fejében van a tudás nagyja e témában.
és addig le ne lőjjétek nekem!
lesz még koviubi, mentás bárány is, eddig ilyeneket ígértem, és lecsó is, de nem ám ilyen hagyma-paradicsom-paprika eccerűsítés, hanem igazi, sokféle zöldséggel benne, különös tekintettel a vinetére.
na, ígéretekből legyen elég ennyi:)

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.09.13. 17:54:32
Hehehe,vinete:) No és miccs?;)
halacs 2007.09.27. 10:49:50
A helyes írásmód: pulykakakashere-pörkölt. :-)
6-nál több szótagú többszörös összetétel, kell az a kötőjel.
Az újpesti piacon is lehet kapni, de még eddig nem mertem kipróbálni...
6-nál több szótagú többszörös összetétel, kell az a kötőjel.
Az újpesti piacon is lehet kapni, de még eddig nem mertem kipróbálni...
Csuri / Bariildi 2007.09.27. 20:54:47
halacs,
remélem a poszt olvasása után első utad az újpesti piacra vezetett...
próbáld csak ki nyugodtan, nagyon finom és isten bizony gusztusos elkészítve!!
remélem a poszt olvasása után első utad az újpesti piacra vezetett...
próbáld csak ki nyugodtan, nagyon finom és isten bizony gusztusos elkészítve!!
ágika 2007.09.28. 22:42:02
6 szótag után kötőjel állítólag- tehát egybe írandó pulykakakashere, de így ránézésre nem esztétikus, ki lehet még próbálni a pulykaka-kasheré-t is de ez mást jelent, a pulykakakas here vagy pulyka kakashere sem mutatnak jól leírva. ÉS láttok már egyáltalán tyúkherét? Legyen inkább kakastöke pörkölt pulykából.
Nem hámozom le a héját ( a gombáról sem, a paradicsomról viszont a lecsóhoz muszáj)
Nem hámozom le a héját ( a gombáról sem, a paradicsomról viszont a lecsóhoz muszáj)
Csuri / Bariildi 2007.09.30. 00:13:24
Tyúkhere igenis van, pont ilyen csak kissebb.
Lehámozni én sem hámoztam, csak egy kicsit pucoltam meg és kettévágtam - de ez elég ahhoz, hogy a rajta lévő hártya már ne tartsa össze.
A gombát meg szoktam hámozni (kézzel) - apropó nyers gombából csinálok finom salit, majd leírom.

csurtus · http://csurtus.blog.hu 2007.09.30. 17:52:27
Tyúkhere?!
Cs., ne csinájj má' butát magadból... Vagy a "tyúk" szó alatt nem értjük ugyanazt, vagy a "here" szó alatt.
Nem is tudom, melyik a rosszabb verzió...
Cs., ne csinájj má' butát magadból... Vagy a "tyúk" szó alatt nem értjük ugyanazt, vagy a "here" szó alatt.
Nem is tudom, melyik a rosszabb verzió...
Csuri / Bariildi 2007.09.30. 22:29:49
Jóvammá'...
A tyúk a pulykától való megkülönböztetésre szolgált csak, mint fajta megnevezés.
Tehát: fajta: tyúk. Hímnemű egyede: kakas.
Ezt (pont) itt kell abbahagyni, asszem...
A tyúk a pulykától való megkülönböztetésre szolgált csak, mint fajta megnevezés.
Tehát: fajta: tyúk. Hímnemű egyede: kakas.
Ezt (pont) itt kell abbahagyni, asszem...
riginana 2007.12.04. 12:38:10
Végre egy konkrét kézzel - szemmel fogható recept. Hosszas receptvadászat után akadtam rá.
Köccike
ZöldszemM 2007.12.16. 18:03:16
Na én gyerekkoromban rengeteg malac és fiatal bika herét ettem - Rántva !
csurtus · http://csurtus.blog.hu 2007.12.17. 11:13:10
ZöldszemM,
rántva?! Hm, nem lehet rossz; én eddig bikaherét szeletelve, hirtelen kisütve ettem csak, illetve elősütve rántottához; malacherére nem emlékszem, disznóvágásnál a disznóhere csemegének számított, ugyancsak mindenféle faxni nélkül, simán és nagyon gyorsan kisütve.
Volt esetleg hentes-mészáros a családban, onnan ez a herebőség?

ZöldszemM 2007.12.19. 14:10:08
Nem volt, apám állatorvosként tevékenykedett és így jutottunk hozzá.
Bárányi Sanya 2007.12.20. 23:25:48
Hiába, minden ujdonság egymástól függetlenül fedeztetik fel, lásd Bolyai -Lobacsevszkij -
Szóval a szegedi piaccsarnokban múlt pénteken vettünk egy kiló pulykaherét -így egyszerűen, szóösszetétel halmozás nélkül- és egyszerű leöblítés után teflonsütőben, egészben, a tok eltávolítása nélkül kevés sóval-borssal kisütöttük, kicsit elpárologtatva a saját levét.
Lévén elég drága múlatság tojást lehet ráverni, akár a velőből készült hasonló ételre, igy szaporább. hagymatokányként is kiváló, piros paprika nélkül.
De a legfinomabb csak natur lesütéssel, esetleg egy gerezd tört fokhagymával.

csurtus · http://csurtus.blog.hu 2007.12.21. 10:04:10
ZöldszemM,
hja, így könnyű...
hja, így könnyű...
Scala · http://irodalom.blog.hu 2008.03.12. 09:32:42
Nem szeretem a belsőségeket!
Na de komolyan, a legelső kép...
Van aki ezt elkészíti és meg is eszi?!
Tudom: ízlések és... :-)))
Na de komolyan, a legelső kép...
Van aki ezt elkészíti és meg is eszi?!
Tudom: ízlések és... :-)))
csurtus · http://csurtus.blog.hu 2008.03.12. 13:23:05
Scala,
pedig finom...
A here meg nem igazi belsőség :-)
pedig finom...
A here meg nem igazi belsőség :-)
csurtus · http://csurtus.blog.hu 2008.03.12. 13:28:30
Helyesbítés:
A pulyka esetében belsőség.
A pulyka esetében belsőség.
szapet 2008.03.21. 15:24:02
Aki szereti a kakasherét és netán Sárvár és a Balaton között jár a 84-es úton, akkor ne hagyja ki Borgáta közelében az út széli éttermet, ahol ez a specialitás. (Meg a velőskenyér...)
csurtus · http://csurtus.blog.hu 2008.03.25. 07:26:22
Hmmm, velőskenyér...Hmmm...
Szokolay Zoltán 2008.04.28. 23:32:00
Ez nagyon finom!
Egy hexameter második fele: két daktilusz és egy szpondeusz.
Pulykaka-kashere-pörkölt.
Egy hexameter második fele: két daktilusz és egy szpondeusz.
Pulykaka-kashere-pörkölt.
tiboru · http://konteo.blog.hu 2008.04.29. 07:48:24
Zoltán,
riszpekt!
riszpekt!
történelmi zászlók 2008.07.07. 18:21:00
Na, most Én is nekiállok a szintén Tescobnan vásárolt pukahere pörkölté alakítását :D
Ja, egyéként hamár étterem ajánlás, Én 2 éve Nagykanizsán ettem a kiskakas vendéglőben - remélem jól emlékszem a nevére - ksksherés, kakatarajos pacalt :DDD isteni volt :P
Ja, egyéként hamár étterem ajánlás, Én 2 éve Nagykanizsán ettem a kiskakas vendéglőben - remélem jól emlékszem a nevére - ksksherés, kakatarajos pacalt :DDD isteni volt :P
történelmi zászlók 2008.07.07. 18:23:30
Hú, kicsit néha nehezen veszi be a billentyűm a betüket :DDD
A kakatarajos természetesen kakastarajos akart lenni, és a ksksherés is kakasherés akart lenni :DDDDD elnézést...
A kakatarajos természetesen kakastarajos akart lenni, és a ksksherés is kakasherés akart lenni :DDDDD elnézést...
tiboru · http://konteo.blog.hu 2008.07.08. 06:48:57
Pedig az a ksksherés olyan pajzánul hangzott :-)
napfenyvirag · http://napfenyvirag 2008.10.08. 11:33:33
A pulyka kakas herejét a mélyhűtőből levéve kiengedés után simán le tudom húzni? Pörköltnek nem fog szétesni?
Milyen köretet lehet még hozzáadni?
Köszönöm a gyors válaszokat.
Milyen köretet lehet még hozzáadni?
Köszönöm a gyors válaszokat.
cromwell2.0 2008.10.11. 08:47:48
napfenyvirag! Igen, simán le lehet húzni, ha ez a hártya eltávolítását jelenti... De megjegyzem, ez fakultatív művelet, nem kötelező. Nem fog szétesni egyik esetben sem. Köretnek bármit lehet tálalni, amit pörkölthöz szoktak: sós krumpli, nokedli, rizs stb.
woodland 2009.05.17. 15:03:12
Szia,
A malactarto porkolt receptjet is leirod.(A sertes kocda mehe es petefeszkei)Amikor szakacstanulo voltam egyszer kellett keszitenem.Talan az inyencek szeretnek
A malactarto porkolt receptjet is leirod.(A sertes kocda mehe es petefeszkei)Amikor szakacstanulo voltam egyszer kellett keszitenem.Talan az inyencek szeretnek
Summer3 2009.06.11. 23:00:25
A recept címének helyes írása:)
pulykakashere-pörkölt
Akadémiai szabályzat 168. értelmében:
" a hat szótagnál hosszabb többszörös összetételeket többnyire kötőjellel tagoljuk a két fő összetételi tag határán"
pulykakashere-pörkölt
Akadémiai szabályzat 168. értelmében:
" a hat szótagnál hosszabb többszörös összetételeket többnyire kötőjellel tagoljuk a két fő összetételi tag határán"
Summer3 2009.06.11. 23:02:25
Na még egyszer helyesen:
pulykakakashere-pörkölt
pulykakakashere-pörkölt
Kendra 2009.06.19. 09:49:45
Sziasztok!
Most fogok nekiállni elkészíteni ezt a finomságot. Közben eszembe jutoot, milyen lehet rántva? Próbálta már valaki?
Most fogok nekiállni elkészíteni ezt a finomságot. Közben eszembe jutoot, milyen lehet rántva? Próbálta már valaki?
Susztertangó 2009.07.01. 09:13:40
Au, velőt nem, -mióta tudom, hogy agyvelő (a csonvelő okés);pejslit nem,gyerekoromban volt találkozásom a tüdőgyógyászokkal; herét szolidaritásból nem, hal"tejet" csak úgy, szó se lehet róla. Ikra jöhet. Na meg pacal, máj, jóóóóóóóóóól kimosott vese. Izlések és pofonok avagy ahány ház, annyi kávédaráló-ahogy Apám mondta.st
limbekcs 2009.08.09. 12:04:40
most ugrik a pulykakakastöke az edénybe, drukkoljatok! :)
ja és köszi az infókat! :)
ja és köszi az infókat! :)
limbekcs 2009.08.09. 16:22:34
ilyen lett, nem rossz, de legközelebb jobb lesz :)
picasaweb.google.hu/limbekcs/2009_08_09_tokeporkutt?authkey=Gv1sRgCJH2o7yowsOCSA#
nb. Sankt "Hozé" István palackja csak a fotó kedvéért feküdt le, nem duhajkodásból (többen voltunk rá, plusz a pulykatöke :), de legközelebb valami savasabbal megyek a pörkölt alá, ez kérem túlédesítette, még nőm szerint is...
a helyesírásban otthonosnak bizonyult kommentelőket kérdezem: az még megvolt, hogy 6 szótagig összetett szavak egybe, mint Völkerschlachtdenkmal, pardon, kakastökepörkölt, de ha ezt ragozom, tehár pl. Bence meghív engem kakastökepörköltre (7 szótag! jáj!), még az is mehet egybe?
(mint 41-be'? bocsi :)
(esetleg lesz sztori is, miért szívügyem a kakastökepörkölt... :)

limbekcs 2009.08.09. 17:53:21
eddig jutottam a sztorival (a megrázó felvételeket meg már úgyis belinkeltem :)
limbek.blog.hu/2009/08/09/kakastokeporkolt
limbek.blog.hu/2009/08/09/kakastokeporkolt
nyunyesz 2009.10.30. 11:23:44
Nos, megfőztem ma először, hagyományos pöri módjára. Fini, de valahogy olyan "kásás" lett, ez ilyen egyébként is?
Nagyon jó, h képeket is tettetek fel, köszi....
Nagyon jó, h képeket is tettetek fel, köszi....
csurtus · http://csurtus.blog.hu 2009.10.31. 19:08:40
@nyunyesz:
Igen, egy kicsit tényleg kásás az állaga főzés után, de az íze rendben volt?
Egészségedre!
Igen, egy kicsit tényleg kásás az állaga főzés után, de az íze rendben volt?
Egészségedre!
Baj 2009.11.20. 15:48:04
Most megpróbálok valamit: Úgy fogják hívni, hogy sampinyonos pulykahere-paprikás, kézzel szaggatott galuskával: A szzokásos csirkepaprikiás alapon, benne a dinsztelt gombával megpárolom a pulykaherét (nem vágom szét, csak megtisztítom). A pulykahere fél kiló, a gomba 0,25. Utána 1,5 dl tejfelt ráteszek, knorr ételsűrítővel sűrítem.
Meglátom, mi lesz belőle. Ha OK! megírom!
Mindenkit ügvözöl: Janibá
Ps.:Ha jó lesz, és érdekel valakit, megírom részletesen, hogyan csináltam,.
Meglátom, mi lesz belőle. Ha OK! megírom!
Mindenkit ügvözöl: Janibá
Ps.:Ha jó lesz, és érdekel valakit, megírom részletesen, hogyan csináltam,.
cometneni · http://cicatanya.blog.hu 2009.11.25. 19:06:09
Sziasztok! nekem ma sikerült végre hozzájutnom bikaheréhez, úgy 2kg-nyihoz. hétvégén nekem az lesz az ebéd-vacsora 2 napig, mert a férjem azt mondta,h pfuj, ő ezt meg nem eszi. nem tudja, mi a jó! bár én meg a májat, zúzát, ilyeneket nem eszek meg...

Utolsó kommentek