Kezdjük a paradicsommal.
Ha Té példáját követném, biztos bedobok egy brékingnyúzt, ugyanis ma a gyáli piacon egy néni (olyan igazi, fejkendős, svábos, öreg és aranyos) VALÓDI paradicsomot árult.

Ilyet:




























Onnan ismered meg, hogy: nem szabályos a formája; a szár csatlakozásánál lehet hogy vannak rajta berepedések; a fenekén is van egy olyan sötét rész; általában nagy, de főként nem mindegyik egyforma; puha; néha megesküdnék hogy súlyosabb mint egy azonos méretű gumiparadicsom (= üvegházi műanyag dísz).

A méret érzékeltetésére:


























És hogy miért jobb ez (szerintem): hát leginkább azért, mert jó az íze, kevés a magja, a húsa pedig olyan kásás, és könnyedén meg lehet hámozni egy késsel, ugyanis a héja nagyon vékony és minden mesterkedés nélkül lejön (majdnem mint a gombáról: csak le kell húzni).

Mostanában már nem, de régebb láttam ilyen kiírást: kőkemény (a paradicsomra!).
Hát most komolyan: ki a franc akar kőkemény bármit is enni?? - kérdem én...
Az egyetlen dolog, amihez a kemény jobb: ha vékony szeleteket akarsz vágni díszítéshez.

Amihez viszont ez a sokkal jobb: meghámozva, feldarabolva, olivaolaj, ecet (balzsamecet lehetőleg), só és kész az isteni saláta.

Ízesítéshez lehet variálni: fokhagyma, lilahagyma apróra, friss bazsalikom levél, petrezselyem zöld, stb., stb. külön-külön vagy egyben, innen mindenkinek saját kedve és hangulata szerint. Reszelt sóstúró a tetejére bármilyen ízesítés esetén király.
Nagyon sok levet ereszt, amit vétek kidobni! Nálunk külön csemegének számít, igazságosan osztozunk rajta.