Ki gondolná, hogy ennyi macera van azzal a kellemes illatú, girbegurba, majdnem szárazra aszalt kis izével, amit már anyánk és nagyanyánk is oly előszeretettel dugdosott a porcukros dobozba, mondván: azért a hitvány, bolti vaníliás műcukorért nem adunk ki pénzt!

Viki bácsi mai írását elolvasva szinte érezzük orrunkban a régi családi sütemények illatát…


A vanília a sáfrány után a legdrágább fűszer, és ha lesz türelmetek végigolvasni az alábbiakat, nem azon fogtok csodálkozni, hogy drága, hanem azon, hogy nem még drágább!

Még egy érdekessége a vaníliának, hogy a sok millió gyereknek, akik a vaníliafagyit nyalogatják, fogalma sincs arról, hogy a nyalánkságot tulajdonképpen egy másik gyereknek köszönhetik.

De kezdjük az elején.

Kolumbusz előtt kizárólag Közép-Amerikában ismertek. Először a totomak indiánok termesztették, később az aztékok, akit (túl azon, hogy a csokoládéitalt ízesítették vele) az adót is vaníliában fizették. Sehol másutt nem termett meg, aminek az okára (sokkal később, úgy 1837-ben) egy belga botanikus, bizonyos C. F. Antoine Morren jött rá. A bennszülöttek által tlixochitl–nek (azaz fekete virágnak) nevezett orchidea, amelyen a vaníliahüvelyek teremnek, egy különleges szimbiózisban él a helyi Melipona családhoz tartozó méhekkel, és ez az egyetlen rovar, amely meg tudja termékenyíteni.

Morren mindjart gondolta, hogy a mesterséges megtermékenyítés lehetne a megoldás, de erre nem tudott használható eljárást kidolgozni. Nem egyedülálló eset; barátaink, akiknek itt a falu [Benyamina, Izrael. Csurtus] mellett egy anona- (krémalma) gyümölcsösük van, az iskolai szünidőben gyerekeket vesznek fel a gyümölcs mesterséges megtermékenyítésére. A lurkók nagy kedvvel csinálják a dolgot, mert megkeresik vele az egész nyárra való zsebpénzüket.

Arra, hogy hogyan lehet mégis a Vanilla Planifolia (simalevelű hüvelyű) orchideát gyakorlatilag mesterségesen megtermékenyíteni, egy tizenkét éves rabszolgafiú, Edmond Albius (itt balra, a bajuszáról ítélve már egy kicsit idősebben) jött rá. 1841-ben történt, a Réunion nevű francia gyarmaton, ahová a franciák még 1819-ben betelepítették az orchideát. Ez virágzott is, de termést nem hozott, mert a melipona-méhet nem importálták vele együtt. Edmond egy éles fűszállal vágta el a hártyát, amely a porzókat elválasztja a bibétől, majd a hüvelykujjával egyszerűen rádörzsölte a ragadós virágport a bibére.

Lassan másutt is kezdték termeszteni; jelenleg a legnagyobb termelő Madagaszkár (évi 6200 tonna), Indonézia (évi 2500 tonna) és Kína (évi 1000 tonna).

A madagaszkári vaníliát nevezik Bourbon Vanilla-nak. Ez a legjobb minőségű, s ezért több helyen (például Mexikóban) sokszor úgy hamisítják, hogy keverik a tonkababbal, amely kumarint tartalmaz és ártalmas a májra. A nagyon szigorú FDA (Federal Drug and Food Administration; az amerikai Gyógyszer- és Élelmiszer-ellenőrzési Hatóság) nem is engedélyezi a forgalmazását az USA-ban.

Most nézzük, miért is oly méregdrága ez a fűszernövény. A választ erre a kérdésre a termesztési és feldolgozási folyamat adja:

1.) Megtermékenyítés

Minden virágot a nyílása utáni 12 órán belül kell megtermékenyíteni, és hogy még cifrább legyen: a virágok nem egyszerre, hanem folyamatosan nyílnak, húsz napon át.

Csak 5-6 darabot termékenyítenek meg egyszerre a növényenként mintegy húsz nyíló virágból, a jobb minőség elérése végett. A hüvelyek gyorsan nőnek, de csak kilenc hónap után kezdenek beérni.

2.) Betakarítás

Hogy ne legyen olyan egyszerű, maga az érés is fokozatos, így naponta kell leszedni az éppen halványan sárguló hüvelyeket, amelyeket a hüvely hosszának függvényében válogatnak három minőségi osztályba:

a.) Elsőosztályú minőség: 15 centi és ennél hosszabb;
b.) Másodosztályú minőség: 10 és 15 centi közötti hüvelyek;
c.) Harmadosztályú minőség: 10 centinél kisebb hüvelyek.

3.) Feldolgozás

A frissen szedett hüvelyeket „megölik”, a forró napon, de inkább sütőben aszalják őket, vagy három percig forró (63-65 Celsius fokos) vízben áztatják;

A következő munkafázis az izzasztás: a hüvelyeket gyapjúszőttesbe csomagolják és magas páratartalmú levegőben 45-65 Celsius fokon izzasztják tíz napig;
A napon történő szárítás következik: a szedési súlyból az izzasztás után még mindig úgy 70% marad meg. A száritás végére az eredeti súlynak már csak a negyede-harmada marad. Ezután a szárítást még 3-4 hétig folytatják, polcokon.

A csomagolt hüvelyeket ezt követően dobozokba rakják, és eladás előtt még egy pár hónapig érlelik őket.

A vaníliát (illetve ennek kivonatait) főleg fagylalt készítéséhez, továbbá különböző krémekhez (mint például a krémpite krémjenek az ízesítése) hasznaljak. Mivel a vanília jellegzetes ízét és illatát főleg egy benzaldehid (a vanilin) adja, ezért szintetikusan is előállítják. Ez az alapanyaga a kereskedelemben kapható „vaníliás cukornak”, de valljuk be, hogy ez sohasem közelíti meg a természetes vanília ízét, aromáját.

Használják a vaníliát egyes kölnivizekben, parfümökben, egyéb kozmetikumokban is, valamint aromaterápiás felhasználása is köztudott. Mint növényi gyógyszer, lázcsillapító és szexuális vágykeltő hatása is ismeretes.