Végre-végre! Elérkezett az idő, hogy az univerzális gyógyszerről, az utolérhetetlen ízű és aromájú csodanövényről, a pórusokon át is párologni képes nagy kedvencről olvassunk egy kicsit, természetesen Viki bácsi előadásában, aki – most már biztosak vagyunk benne – szükség esetén még ördög- vagy Drakulaűzést is vállal, természetesen nem kínai, hanem jófajta európai fokhagymával!
Talán csak a bölcsek köve vetekszik a fokhagymával, amelyről azt mondják, minden baj ellen jó, kezdve a náthától egészen Drakuláig. De vegyük csak sorba.
A fokhagyma (tudományos nevén Allium sativum) Ázsiából származik. Az ottani vadfokhagyma nemesített változata terjedt el világszerte, de rokon fajok vannak Indiában és Amerikában is. Egyik érdekes rokon faj a Kínában termesztett gyöngyfokhagyma, amelynek nincsenek gerezdjei.
Meleg tájakon egész évben termeszthető, hideg éghajlaton őszel ültetik és késő tavaszkor szedik. A világ legnagyobb fokhagymatermesztője Kína; a világ éves össztermésének 77%-a, azaz 10,5 millió tonna származik onnan.
És hogy egy kicsit felforgassuk a megszokott sorrendet, már itt az elején beillesztünk egy egyszerű fokhagymás receptet:
Egy pár zsemlét vgy bagettet félbevágunk (de nem végig!), és fokhagymás olívaolajat öntünk rá. A zsemlébe „virgin” olívaolajba zúzott fokhagymát keverünk, majd grillezük. Olívaolaj helyett vajat is használhatunk, sőt, az ínyencek mozzarellát, cheddart vagy fetát is tehetnek (még grillezés előtt) a zsemlébe.
Ennek a mexikói változata, amikor túrót, salsát vagy chillit adunk a fokhagymás olívához.
És miközben ropogtatjuk a finom fokhagymás zsemlét, elmondom, hogy bizonyítottan már a piramisok építői is ették a fokhagymát, a Biblia (és a Talmud) is ír róla. Hippokrátész, Galenius, Plinius és más ókori írók is dícsérik mint ételízesítőt és gyógyszert. Vergilius írja, hogy a római katonák étrendjében szerepelt a fokhagyma, és az idősebb Plinius tudósít minket arról, hogy az afrikai parasztok étrendjében is ott volt.
Kínában már Krisztus előtt 510-ben írnak a fokhagymáról. A koreai monda szerint az istenek, akik megkívánták a halandó asszonyokat, medve- vagy tigris-temperamentumot ajándékoztak nekik, amit az utánuk következő halandó férfiak sínylettek meg. De az igazi nagy ajándék (amikor az istenek nagyon megkívánták a hölgyet) az volt, hogy a nász előtt fekete fokhagymát etettek velük, ami természetfeletti erőket és halhatatlanságot biztosított nekik.
A koreai hegyvidéken máig termesztik ezt a különleges, hatgerezdes fokhagymát. Hölgyeim, tessék kipróbálni!
Angliában írásos bizonyíték van arra, hogy már 1548-ban termesztettek fokhagymát, de nem nagyon használták. Annál inkább népszerű volt a mediterrán konyhában.
Mint gyógyszert már ősidők óta ajánlják a fokhagymát, Plinius is egy csomó betegség ellen javasolja, mint például a rossz emésztés, a bélféreg és légzési zavarok megelőzésélre és gyógyítására.
Louis Pasteur is felfigyelt a fokhagyma antibakteriális hatására. Az első és a második világháborúban, az antibiotikumok megjelenése előtt a gangréna (magyarul: üszkösödés) megelőzésére használták.
A legújabb (in vitro, vagyis a szervezeten kívül, például kémcsőben végrehajtott) kísérletek szerint kimutatták az antibakteriális, antivirotikus és antifungális hatását. Szívbajosoknak a vérnyomás csökkentésére ajánlott. A közhiedelemmel ellentétben a 2007-ben, az amerikai National Institute of Health-ben végzett klinikai felmérések szerint nem csökkenti a koleszterinszintet, viszont a megfázás és a köhögés elleni hatása bizonyított. Az egyes cukorbetegségek esetében jó hatással van a vércukorszint állandosításában.
Probálkoztak szájvízben történő, 2,5%-os felhasználásával; minden rendbe is lett volna, az ízén és a szagán kívül…
A már említett koreai legendán kívül sok más babona és vallásos hit is kötődik a fokhagymához. Az ókori görög Theophrastus szerint Hekaténak (aki a mágia, a boszorkányok, kísértetek, továbbá az útkereszteződések istennője volt) áldoztak fokhagymát, méghozzá úgy, hogy az útkereszteződések kőoszlopaira kötözték.
A keresztény mítosz szerint, mikor a Sátán elhagyta az Édenkertet, a jobb lábnyomában hagyma, a balban viszont fokhagyma nőtt.
A középkorban általában azt hitték, hogy a fokhagyma megvéd a démonok, farkasemberek, de főleg a vámpírok ellen - lásd a Drakula-legendáriumot. De nem csak a vámpírok irtóznak a fokhagymától: vannak emberek is, akiknek fokhagymaiszonyuk van. Ezt a furcsa kórt alliumfóbiának nevezik a vájt fülű dilidokik.
A hindu (és más keleti) vallások szerint a fokhagyma melegíti és élénkíti a testet és fokozza a vágyakat, ezért aszkétáknak tilos!
Mohamed próféta nem nagyon kedvelhette a fokhagymaszagot, mert mint mondotta: "Aki fokhagymát evett, ne közelítse meg mecsetünket!"
Mint minden, amit túlzott mennyiségekben fogyasztanak, a fokhagyma is ártalmas lehet; a jóbol is megárt a sok. Főleg kutyának, macskának ne adjunk hagymát vagy fokhagymát, hiszen nem tudják megemészteni, ezért számukra méreg.
Hogy milyen erős a hagyma és a fokhagyma, arra is van mértékegység, mégpedig a Piruvat-skála. A név a piruvsavból (piruváttól) származik, ettől könnyezik a szemünk hagymaaprítás közben. Az édeshagyma 2-3 um/gfw fokos, a „Valida” hagyma (amely még édesnek számít) maximum 5 um/gfw fokos, a legédesebb Lincolnshire-i hagyma 1,5 - 2 fokos. Egy közönséges vöröshagyma 6-7, maximum 10 fokos.
Végül hű olvasónk, Thaddeus Griffin kérésére a román konyha különlegességét, a muzsdéjt (mujdei) sem hagyuk ki a posztból.
Előrebocsájtom, hogy a muzsdéjt százféleképpen lehet elkészíteni, minden román (avagy romániai, mert az erdélyi magyarok is előszeretettel alkalmazzák) szakácsnak megvan a maga külön receptje.
A muzsdéj készítésének legfőbb kelléke egy kis kőmozsár, amely nem hiányozhat egyetlen, valamirevaló román konyhából sem. Itt, a Közel-Keleten [Viki bácsi Izraelben él. Csurtusék] ezt a famozsár helyettesíti. Ezekben törik meg a sóval kevert fokhagymát, krémesre dörzsölik, végül egy kis vízzel felhígítják. Ez a legegyszerűbb módja a muzsdéj elkészítésének. Ugyanígy zöld fokhagymából is meg lehet csinálni.
Egy finomabb változata a muzsdéjnek, ha a sóval megtört és eldörzsölt fokhagymához cseppenként olívaolajat adunk és úgy keverjük-habarjuk, mint a majonézt. Hogy jobban felvegye az olajat, citromot is csöpögtetünk a keverékhez, végül két-három kanál tejfölt adunk hozzá, majd finomra metélt tárkonnyal is ízesíthetjük.
Akinek az epéje érzékenyebb az átlagnál vagy gyomorégést kap a fokhagymától, az egy csöpp cukrot is keverhet hozzá, de nem annyit ám, hogy édeskés legyen tőle! Ez a kis mennyiség is megelőzi a kellemetlen mellékhatásokat.
Az így kapott fokhagymapépet sült húsokhoz, halhoz (a Duna-delta halászainak külön receptjük van a muzsdéjhoz!), sültkolbászhoz használják. A román flekken (a grătar) elképzelhetetlen jóféle muzsdéj nélkül.
Utolsó kommentek