Sanya küldte nekünk:

Köménymagleves metélőhagymával és borsóka-tésztával

Hogy a köménymagleves vendégfogadó különlegességgé avanzsálhat, azt a romániai fényévek alatt tanultam meg Majtényi Erik költő feleségének, Olinak  köszönhetően. Bukarest központi részén levő lakásuk nyílt átjáróház volt az ország peremvidékeiről a fővárosba látogató magyar írók, költők, újságírók és kékharisnyák előtt.


A nap leglehetetlenebb óráiban képesek voltak (voltunk) becsengetni hozzájuk, minden külön előzetes bejelentkezés nélkül. És Ők soha nem mondták, hogy ezt nem így tanítják az illemtan órán, hanem leültettek, megtudakolták, hogy mi szél vetett arra és Oli megkérdezte: „Ugye hozhatok nektek egy csupor köménymaglevest?”

Csak legelső alkalommal ütköztem meg ezen a kérdésen, mert miután egyszer megkóstolhattam, utána kimondottan reméltem, hogy újra kaphatok egy félliteres fehér fajansz csészényi igazi forró ínyencséget.

Mert mi is főztünk otthon köménymaglevest, de ezt a két dolgot nem lehetett egy néven emlegetni.

Erős köménymagteát főztünk egy fej hagymával, majd nagymama berántotta, megsózta és pirított kenyérkockára merve, kanalazva fogyasztottuk. De ez csak amolyan szegény-levesnek számított, kinek jutna eszébe vendéget kínálni vele - még ha hívatlan vendég is az illető…

De az Oli bevonulását a szomszédos konyhából olyan illatfelhő előzte meg, amint nagy tálcán a leveses csuprokat egyensúlyozta, ami vetekedett a frissen főzött kávé aromájával is. – Amíg lehetett kapni valódi kávét, mert az akkoriban divatos nyekezolt, (nyerítőst) - amit csicseriborsóból készítettek jobb helyeken - már nem kényszerítették a vendégre. Itt sem.

De maradjunk a lényegnél, Oli köménymaglevesének a titkánál. Mert volt olyan vagány, hogy megtanított a készítés módjára:

- „Egy normális serpenyőbe (ma teflon) önts annyi olajat, hogy nagyon vékonyan ellepje a fenekét. Ebbe tégy egy jó evőkanálnyi köménymagot és tedd a tűzre pirulni, folytonos kevergetés közben hagyd, amíg a magok fehéresen elkezdenek kipattogni. Akkor adj hozzá két púpos evőkanálnyi búzalisztet, keverd el és még egy kis ideig pirítgasd, világos rózsaszínig. Akkor öntsd fel jó adag hidegvízzel, gyors kavargatással simára keverve. Töltsd az egészet egy nagyobb 2-3 literes edénybe, engedd fel vízzel. Kb. két literre, adj hozzá ételízesítőt (Knorr, Vegeta, stb.) és tíz percig forraljad, hogy a köménymag íze alaposan átmenjen a levesbe.  Utána egy leves szűrőn átcsorgatjuk másik edénybe és máris porciózható”

- Hiszem, hogy csak ennyi a titok, de én néha még mást is látok a levesedben…

- „Hát persze, vannak még variációk. Ha éhesebbnek tűnik a társaság, akkor az átszűrés után egy tojásból kevés liszttel, vízzel hígpalacsinta-tészta szerű masszát keverek és a forrásban lévő levesbe csorgatva, villával gyorsan rongyosra habarom. Máskor két evőkanálnyi grizet (búzadara) eresztek csorgatva a lobogó levesbe, folytonos kevergetés közben, - ez a serkés változat. Mindkét praktikától krémleves szerűvé válik az alkotás. Én pedig bővítem a kínálatot.”

Azóta a fényévek elmúltak, illedelmesebbek lettünk, már nem állítunk be egymáshoz bejelentés nélkül egy kis jóízű beszélgetésre, de az Oli köménymaglevese túlélte a rendszer és szokásváltozásokat is. Annyira megszerettük, hogy hetente egyszer biztosan az asztalra kerül. Jó tanítványokhoz méltóan tovább variáljuk.

Ma éppen apróra vágott snidling-zölddel (metélő hagyma) és lila hagyma-virággal szórtuk meg. Feltétként pirított kenyér helyett ajánlom a nagy áruházakban zacskóban vásárolható sült borsóka tésztát, ami nem csak mutatós, de nagyon finom is. Rájöttünk, hogy ez még az eredeti Oli-levesnél is ízletesebb, hát ezért hoztam el nektek is olvasásra egy tányérnyit.

A megkóstolás már a ti 15 perces szorgoskodásotok után lesz csak lehetséges. Ennyi fáradtságot csak megér egy szélhajtó hatású, egészséges és nagyon finom leves.