Sanya-Csuri főz

Hús grillezésénél kétféleképpen pácolok.
Az egyik fajta az olajos, ez inkább a piros húsokhoz és disznóhúshoz passzol; a másik fajta a joghurtos, amit szárnyasokhoz használok.

Most az olajost nézzük.

Peat barátunk a paradicsomos-salátás poszton felbuzdulva eldicsekedett az ún. "ízorgazmus" salátájával.
Szaván fogtuk, és kényszerítő eszközökkel elértük, hogy leírja. Képet nem mellékelt, ami miatt most kissé méltatlankodom (_cöccög, fejét ingatja_).

Mindazonáltal a leírás maga is 1 kéjhömpöly, amelybe csak egy kicsi borzongás - összerezzenés költözik bele annál a résznél hogy...
de NEM lövöm le a poént.

Olvassatok, ha tudni akarjátok!

Kezdjük a paradicsommal.
Ha Té példáját követném, biztos bedobok egy brékingnyúzt, ugyanis ma a gyáli piacon egy néni (olyan igazi, fejkendős, svábos, öreg és aranyos) VALÓDI paradicsomot árult.

Ilyet:

Ha semmi ötletünk hogy mi legyen a vacsora, "nincs otthon semmi" elkészíthető, és időnk sincs pepecselni - sőt, még valamely ffiember kedvében is akarunk járni,

na akkor itt egy javaslat.

Nem is kérdés, hogy amiről most szó lesz, az a LECSÓ!

De rögtön az elején leszögezem, hogy eszem ágában nincs itt tantónénisen elkezdeni magyarázni arról, hogy mi a helyzet a lecsóval!

Ezt a receptet rögtön a ragozással kezdem. Csapjunk hát bele.

Igaz, hogy FŐZÉSRŐL volt szó, erre már jöttem itt az ájránnal meg a muzsdéjjal, amikre azért nehezen mondhatni hogy főtt étel, és ez mind semmi: most is olyat mondok, hogy meg se kell főzni, kicsit se.

Ha a cím alapján arra gondoltok, hogy ez megint találóskérdéses lesz, mint a zöldlötyi (lásd utazás blogon), akkor nem nyert.
Ha csak szimplán arra gyanakodtok, hogy a körülmények hatására kitört belőlem a hazafiság, az sem bingo.

Dani Csaba megemberelte magát, és küldött nekünk egy mujdei készítési útmutatót, amely - be kell látnom - sokkal szakszerűbb és élvezetesebb mint az enyém, ezért nem titkolhatom el a nagyérdemű elől...

Amorph pedig, akit üdvözlök a kicsiny, ámde éhes olvasók táborában, felhívta figyelmünket hogy a sült pisztráng is rosszul érzi magát muzsdéj nélkül - erre pedig csak bólogatni tudunk, bőszen.

Innen Dani Csaba (alias élet-, akarom mondani étel-filozófus) szól hozzátok:

A sült paprikához a legegyszerűbb muzsdély változat illik szerintem. Egyébként ez a pacsmag egy igazi életérzés ezernyi változattal (ezért szeretem), mely tükrözheti az étel jellegét, a fogyasztó hangulatát, a táj adottságait, a klimatikus viszonyokat valamint a bioritmus pillanatnyi állapotát. Tudod, azt csodálom benne, hogy egyszerűségével még az elkészítési módra is reagál: hirtelen felöntve folyékony, lassan adagolva vizet, olajat, paradicsomlevet, majonézt stb. pedig krémes lesz.

Na, de elég a filozófiából. Amit a paprikához használni szoktam a legegyszerűbb változat. Kellékek: fokhagyma, fokhagymanyomó, famozsár (ha van), víz, só, ecet (fakultatívan: csepp olaj, bors)

 És most következzen algoritmikusan kifejtve (egy vizespohár, vagy bögre a szokásos adagom):

1. Egy pohár pálinka (ez a készítőnek kell)
2. 6-8 átlagos méretű fokhagymacikket megpucolunk és megtörünk (nyomóval, vagy ha nincs, késsel vágódeszkán elkaparjuk)
3. Betesszük a famozsárba (amit kiszáradás ellen mindig olajjal kezelünk), mokkáskanál sót szórunk rá, és kiskanálnyi olajat teszünk rá, majd krémesre keverjük-nyomkodjuk a fa nyomóval (ha nincs ilyen kiskanállal szerencsétlenkedünk a bögrében)
4. Ha kifehéredett, és elnyerte ízlés szerinti pépességét, kiskanálnyi ecetet öntünk rá, és felöntjük vízzel (amíg a bögre tele nem lesz)
5. A végén egy gondolatnyi olajat öntünk a tetejére (egy keverés után nézzen úgy ki, mint a húsleves felszíne – néhány úszó csepp), majd késhegynyi őrölt feketeborsot szórjuk a tetejére.
6. Egy pohár pálinka (a jól elvégzett munka örömére)

Persze, a felhasznált mennyiséget szükség szerint arányosítani lehet, és a fokhagyma meg a fűszerek mennyiségét ízlés szerint lehet változtatni. A fenti tagolás arra is jó, hogy az egyes fázisok közé be lehessen illeszteni további pálinkákat (vagy akármit).

Na ugye, hogy szakszerű? Ráadásul ha rajtam múlik, kihagyjátok a pálinkával való megágyazás momentumát, ekképp játszva az egészségetekkel... Remélem ezt a veszélyt ezennel sikerült elhárítanunk.

Aki megadja a biztos választ arra, hogy a címbeli szavakat mennyire kell egybe - külön írni, kap kóstolót belőle!!

Tippjeim nekem is vannak, de olyan megoldást várok, amelyet az Akadémia is elfogad!

Addig is maradjunk annyiban, hogy hímnemű pulyka heréjéből készített pörköltről lesz szó, amit otthon készítettem el.

Vagy inkább muzsgyély?
Maradjunk annyiban, hogy nincsen neki szép magyar neve, románul viszont így írják: mujdei, és ezt kb úgy kell kiolvasni, mint a címben.
Namármost mi ez az izé? Étel, ital?
Egyik sem igazán. Inkább ízesítőnek, esetleg szósznak mondanám.

Azt ígértem hogy egyszerű, gyors és kevés macerával - munkával járó ételek fognak itt szerepelni.
Na jó, alapvetően, de nem mindig.... például most ez éppen nem fér bele az ígért kategóriába. De nagyon finom, és komolyan megéri azt a kis munkát! Ami egyébként a magyar háziasszony szokásos rántott hús, szalmakrumpli (=hasábburgonya) stb. vasárnapi ebédjéhez képest percek kérdése.

A változatosság kedvéért ez nem étel, hanem ital, és minden bizonnyal azért ugrott be, mert a visszatért "jó" melegben állandóan szomjas vagyok...

Márpedig szomjúság ellen - bármilyen furcsának is tűnhet elsőre - sósat kell inni. Most gyengébb idegzetűek és gyomrúak biztosan összerándultak, mert má' hogy lehetne sósat INNI, hacsak nem erőleves az, de azt ugye forrón kell, és csak nem őrültem meg ezt ajánlani 40 fokban...

Ez a kaja az anyukám zseniális találmánya, és létrejöttét - az ő kreativitásán túl - az első kuktánk megszerzése tette lehetővé.